2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Sütni jobb! – Értékelték a bűnmegelőzési programot

Sütni jobb! – Értékelték a bűnmegelőzési programot

2024. október 16., 13:55
Játékos délutánra hívták és jutalmakat adtak át a nehéz körülmények között élő gyermekeknek a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. A hátrányos helyzetű fiatalok körében végzett prevenciós tevékenységet évek óta kiemelt feladatuknak tartják. Ezt a célt szolgálja a Sütni jobb! című program, amit három esztendővel ezelőtt pályázati támogatással indítottak. Az eredményeket a keddi rendezvényen értékelték.

Az ötlet előzménye, hogy Sznopek Veronika rendőrőrnagy 2021-ben megnyerte a gasztroreality műsort. Ezt követően, mint mestercukrász kereste fel a lakásotthonokban élő diákokat.  

Személyes indíttatásomnak éreztem, hogy bevonjuk a hátrányos helyzetben élő gyerekeket egy olyan programba, ahol megmutathatjuk nekik, hogy lehet álmodni, és azt, hogy ezekre az álmokra szükség van. Nagyon sokat kell tanulni, sokat kell dolgozni, és akkor lehetőségük lesz megváltoztatni a sorsukat. Én úgy gondolom, hogy személyesen is példát tudok mutatni, hiszen jómagam is néhány évet éltem állami gondoskodásban

- idézte fel Sznopek Veronika, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Süteménykészítés közben a legkülönfélébb témák – iskolai erőszak, konfliktuskezelés, kábítószerfogyasztás és családon belüli erőszak is szóba került. Időközben sikerült elnyerni a fiatalok bizalmát.

Amikor legelőször bejöttek Veráék a lakásotthonba és hazaértünk, akkor először úgy voltam vele, hogy hát most itt mi fog történni, de végül annyira megszerettem, megszerettették velem ezt a programot, hogy úgy döntöttem, hogy a szakmám után szeretném a cukrász szakmát is elvégezni

- jegyezte meg Baráth Zsófia Katalin, aki a kezdetektől részt vesz a munkában.  

A program eredményes és folytatásra érdemes. Ezt igazolja, hogy több területen komoly fejlődést értek el.  

Volt olyan gyermek, aki abbahagyta az iskolakerülést és rendesen nekiállt tanulni, volt olyan, aki innentől fogva nem szökött meg. Nagyon sok olyan gyerek volt, akinek pozitív képe alakult ki a rendőrségről, és ami eddig negatív volt, az átváltott egy pozitív irányba

- mondta Tóth László rendőralezredes, a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa.

A gyermekek nagyon jó személyes kapcsolatot alakítottak ki a programban résztvevő rendőrhölgyekkel és urakkal. Ahogy a díjátadón is láthattuk, a jutalomátadáshoz akár egy ölelés is jár

- erről már Horváth Gyöngyi, a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegyei intézményvezetője beszélt.

Minden gyermeket ajándékcsomaggal jutalmaztak. A tóparton számos program közül választhattak; focizhattak, kipróbálhatták a korongozást, jelentkezhettek arcfestésre, és találkozhattak Zserbóval, a barátságos négylábúval.  

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

2AHjsdFqE3k
# Kapcsolódó galériák