Rockoratórium Zalaegerszegen, az államalapítás ünnepén
A hagyományos ünnepi litániát a csácsi Szent Sebestyén templomban tartják. Ezt követően a Szent István szobornál V. Németh Zsolt miniszterelnöki biztos, valamint Herkliné Ebedli Gyöngyi, a térség önkormányzati képviselője mond köszöntőt. A beszédek után a Magyar Mise című produkció következik.
Rockoratóriummal várjuk az idelátogatókat. Tolcsvay László és Tolcsvay Béla közös művével. Egy 45 perces előadás lesz, én már láttam és csodálatos érzéseket váltott ki belőlem. Úgyhogy nagyszerű este elé nézünk. Ezt megelőzően az ünnepi köszöntő beszédeket hallhatjuk. Ezt követően pedig felszenteljük, megáldjuk a kenyeret, amit az idelátogatók meg is kóstolhatnak.
- nyilatkozta Herkliné Ebedli Gyöngyi, a térség önkormányzati képviselője.
A zenés előadáshoz egy három szintes színpadot állítanak fel. Ennek köszönhetően az egész estés program a közönség számára még látványosabb lesz.
A tavalyi évben augusztus 19-én az Ismerős Arcok és a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar koncertjét mutattuk be a városnak, ami már az eredeti helyszínen, a dombon nem fért volna el. Akkora színpad építésére van szükség egy ilyen produkcióhoz, amit ott nem tudunk biztonsággal megoldani. Ezért szerettük volna mindenféleképpen a programot megvalósítani az eredeti helyszínén, a Szent István szobor közelében.
- közölte Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ igazgatója.
A parkolásra a bozsoki és a csácsi részen is a mellékutcákban lesz lehetőség. Eső esetén a rendezvényt az Ady moziban tartják meg. Ide a korlátozott helyek miatt előzetes jelentkezés szükséges.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg