2024.12.21., szombat - Tamás napja
facebook
Keresés
Ráugrott áldozata mellkasára a gyilkos Zalaegerszegen – befejezték a nyomozást

Ráugrott áldozata mellkasára a gyilkos Zalaegerszegen – befejezték a nyomozást

2024. december 07., 19:12
A Zala vármegyei rendőrök befejezték a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folytatott eljárást.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, március 4-én érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy elásott holttestet találtak Zalaegerszegen, a volt szennyvíztelep területén. A nyomozók röviddel ezután azonosították azt a két személyt, akiket összefüggésbe hoztak a bűncselekmény elkövetésével.

A két férfi hónapokkal korábban szóváltásba keveredett egyik ismerősükkel, akit a 33 éves nemesapáti elkövető különös kegyetlenséggel bántalmazott. A vízműházban lévő lépcsőről nagy erővel rálépett, majd ráugrott a földön fekvő sértett mellkasára, aki belehalt sérüléseibe. Ezután társa segítségével akart megszabadulni a holttesttől. Egy matracra fektették az áldozatot, és megpróbálták felgyújtani, azonban ez nem sikerült, ezért elásták a közelben.

A 22 éves férfit, aki korábban megütötte a sértettet, majd segített eltüntetni az elhunytat és eltitkolni a bűncselekményt a hatóságok elől, könnyű testi sértés, valamint bűnpártolás miatt hallgatták ki a rendőrök gyanúsítottként – írja a police.hu.

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság befejezte a 33 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt folytatott nyomozást, az iratokat pedig megküldte az ügyészségnek. Az elkövetők továbbra is letartóztatásban vannak.

Fotó: police.hu

# Kapcsolódó cikkek