Megkezdődtek a sporttáborok Alsóerdőn
Megkezdődött a nyári táboroztatás az Alsóerdei Sport- és Élményparkban. Öt turnusban fogadják a hat és tizenkét év közötti gyermekeket, akik a különféle pályaelemek kipróbálása mellett vetélkedőkön és kézműves foglalkozásokon, illetve sportprogramokon is részt vehetnek.
Az első tábort a nyitás évében szervezték meg az élményparkban, idén pedig folytatták a hagyományt. A park adta lehetőségek mellett sportos, szabadidős programokat ajánlanak a táborozóknak, akik már az első napon kellemes élményeket szereztek.
A gokárt- és a KRESZ-parkot is igénybe vették, rendszeresen megfordultak a játszótéren, illetve a szabadtéri kondiparkban. A hét elején voltak sorversenyeket és kézműves foglalkozásokat is szerveztünk
– sorolta Tüske Adrián, ügyvezető.
A gyermekeknek napi háromszori étkezést biztosítanak, a közeli étteremben ebéddel várják őket.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió
OKceIRe5KEU
# Kapcsolódó galériák