Kezdődik a vakáció - játékos nappal és évzárókkal telt az utolsó tanítási nap a zalaegerszegi iskolákban
A Deák-iskolában már délelőtt elbúcsúztak a diákoktól. A tanévzárón a legkiemelkedőbbeket jutalmazták is. Ebben az intézményben több, mint 300 tanulónak csengettek ki a mai napon.
A mi iskolánkban több részletben ért véget a tanév. A végzősök már éppen vagy túl vannak a szakmai vizsgáikon vagy az érettségi kellős közepén vannak a szóbelik, a jövő héten kezdődnek. Ill. az alsóbb éves diákoknak valóban a mai napon véget ér a tanév, és ha bele látnék a diákok fejébe, akkor valószínű azt látnám, hogy de jó hogy ez a nap is elkövetkezett.
- mondta el portálunknak Rozmán Sándor, igazgató.
A fiataloknak több terve is van a nyárra. A pihenés mellett hasznosan töltik ezt az időszakot. A Deákos Benkő Nóra például hat hetet dolgozik a nyáron és majd augusztusban pihen. A Landorhegyis kisdiákok szintén nagyon várták a nyarat. Sokan táborokban és a Balatonon töltik a vakációt.
A nevelők a játékos feladatok mellett több mindenre felhívták a figyelmet, mielőtt elbúcsúztak tanítványaiktól.
A nyári olvasmányok kapcsán beszélgettünk ajánlott irodalomról, olvasmányokról, illetve lehet szorgalomból olvasónaplót készíteni, ennek formáját is megbeszéltünk. Környezetismeret órán pedig arról beszéltünk, hogy a nyári nyaralások alkalmával milyen veszélyes szituációkra kell odafigyelni a gyerekeknek, hogy vigyázzanak magukra. Egymásnak is készítettek kártyát, amivel egymásnak is adhattak tanácsokat a nyárral kapcsolatba, hogy tényleg szeptember elsejével mindenkit egészségben kapjunk vissza.
- tájékoztatott Hajas Judit a Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola tanítója.
A diákok közel két és fél hónapra búcsút intettek iskolájuknak. Az intézmények többségében az utolsó tanítási napot a megszokottól eltérő programokkal zárták.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió