Jubiláltak – Kerékpáros bejárás Zalaegerszegen
A Hevesi Sándor Színház igazgatója a kezdetektől részt vesz a kerékpáros bejáráson, ahol kedvező tapasztalatokat szerzett.
Nekem rengeteg jó élmény kapcsolódik hozzá. Általában mindig a feleségemmel vettem részt ezen a túrán, és bejártuk azokat a helyszíneket, ahol kiemelt beruházás zajlott. Voltunk a ZalaZone Tesztpályán, a termelői piacon és még a színházban is volt egy megálló
- idézte fel Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója.
A találkozó a korszerű lánctalpas és kerekes járműveket fejlesztő és gyártó Rheinmetall előtt volt. A közös program kötetlen beszélgetésre, illetve a jövőt érintő tervek megvitatására is lehetőséget adott.
Olyan embereket hívok, akik sokat tehetnek a város, illetve a megye fejlődéséért. Ilyen a katasztrófavédelem vezetője, a főispán, aztán a színház- és a kórházigazgató, a televízió, illetve az újságok vezetője. Erre azért van szükség, mert fontos, hogy egymástól kapjunk impulzusokat. A mai rendezvény is úgy indul, hogy megnézzük a Rheinmetall üzemet, annak a tesztpályáját
- erről már Vigh László országgyűlési képviselő beszélt.
A kirándulást minden esztendőben új élményelemekkel színesítik. Tavaly a Gébárti-tónál sárkányhajóra szálltak, és vízijárművel folytatták útjukat. Most a Göcseji Tudásközpontba látogattak el, ahol megnézték az időszaki kiállítást és végigjárták az épületet.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg