Felújítják a Tomori és a Szent László utcát
Az utcák rendbetételére több mint 100 millió forintot fordítanak. A költségeket az arányos városfejlesztés jegyében a Kovács Károly Városépítő Program biztosítja.
A felújítássorozat a szennyvíz-, a gáz- illetve az ívóvízvezetékek rekonstrukciójával kezdődött, folytatódik az aszfaltozással és végül a járdák is elkészülnek. Ez nagymértékű beruházás, de volt egy másik fontos szempont is: a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak nyújtott segítség. Az önkormányzat a szakemberlakásokkal, elektromos autókkal, jótékonysági gyűjtésekkel és egyéb támogatásokkal segíti az intézményt. Ennek része a parkolási lehetőségek bővítése is
- mondta el Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
A rendelőintézetben évente 800 ezer embert látnak el. A mostani beruházás során parkolókat alakítanak ki, ami enyhíti a gépkocsival érkezők gondjait.
A kórház területén nagyon szűkösek a parkolási lehetőségek, jelenleg a korábbiakhoz képest is még szűkebb, hiszen a kórházban is zajlik fejlesztés, ami az építkezési terület miatt az amúgy is kevés parkolási lehetőségeket tovább csökkentette. Ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a korábbi 45 parkolási lehetőségen kívül további 35 parkolási lehetőség lesz itt a kórház közvetlen közelében
- erről már dr. med. habil Gasztonyi Beáta, a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház főigazgatója beszélt.
A rossz állapotban lévő burkolat, illetve a megállóhelyek hiánya évek óta problémát okozott. A közlekedési feltételek javítására 2017-óta próbáltak megoldást találni.
A Szent László utcában, a kórház hátsó bejáratánál volt egy balesetveszélyes járda, melynek elbontására, valamit új parkolóhelyek kialakítására kértem javaslatot a műszaki osztálytól. Szerencsére idén elkezdődhettek a munkálatok; kettő mozgássérült, kettő párhuzamos parkoló, nyolc merőleges és 23 negyvenötfokos parkoló kerül majd itt kialakításra
- emelte ki Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő.
Az út és a járda között zöldfelületeket alakítanak ki és facsemetéket ültetnek. A munkák várhatóan nyár végén befejeződnek.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg