Fát ültettek az „Összetartozunk” tábor résztvevői
A fák telepítését Székely Róbert, az önkormányzat munkatársa irányította. A földbe ezúttal előnevelt konténeres csemeték kerültek.
Nagy része magas kőris, ami ennek az éghajlatnak és a víziklímának az egyik legjellemzőbb fafaja. Ültetésre kerül még juhar is. Bemutatjuk a gyerekeknek, hogyan kell egy ilyen fát szakszerűen elültetni. A gödörásástól kezdve a trágyázásig, a tömörítésig, a végén pedig az ültetőtányér kialakítása fontos cél
- árulta el Székely Róbert földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferens.
Szívesen ragadtak ásót és lapátot a vendégek. A közös munka jó lehetőséget kínált a zalaegerszegiek és beregszásziak közötti testvérvárosi kapcsolat erősítésére. Erről beszélt a portálnak Vezsdel Evelyn, aki ugyancsak Kárpátaljáról érkezett a táborba.
Nem vagyunk olyanok, akik félnének a munkától, nagyon szeretünk segíteni. Nagyon fontos számunkra, hogy sok fa legyen, újakat ültessünk, mivel ez védi meg a mi bolygónkat. A továbbiakban, majd amikor visszajövünk ide Zalaegerszegre, akkor nagyon jó szívvel és lélekkel tudunk visszanézni a fákra, amiket mi ültettünk el itt.
Az újabb fásítás jól illeszkedik Zalaegerszeg önkormányzatának - a klímavédelem jegyében meghirdetett - akciójához. Ennek célja öt év alatt 10 ezer fa elültetése.
Most már 9380 elültetett fánál tartunk, és a Kárpátaljáról érkezett beregszászi delegációnak köszönhetően, a két támogató egyesület, a Zalaegerszeg Barátai és a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete segítségével ők is elültetnek 50 fát itt a Gébárti-tó mellett. Ennek köszönhetően a programunk végső száma 9430-ra módosul, tehát minden reményünk megvan arra, hogy jövőre meglegyen a 10 ezres cél
- fogalmazott Balaicz Zoltán polgármester, aki meglátogatta a program résztvevőit.
Munka közben az emléktábla is megérkezett a helyszínre. Ez a telepítőknek és egyben az "Összetartozunk" tábornak is emléket állít.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió