2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Diákoktatási programot indított a Magyar Autóklub

Diákoktatási programot indított a Magyar Autóklub

2023. szeptember 05., 11:00
Elindította diákoktatási programját a Magyar Autóklub. A középiskolásokat elméleti és gyakorlati oktatásokon segítik felkészülni a balesetmentes, illetve biztonságos közlekedésre. A tanév első napján a Ganz Ábrahám Technikumba látogattak el.

A képzésen a kockázatokra hívták fel a fiatalok figyelmét. Az itt szerzett ismereteket a gyakorlatban is kipróbálhatták. A vezetéstechnikai tréningen arra kaptak választ, mekkora utat tesz meg a gépkocsi a veszély észlelése és a fékezés között eltelt néhány másodpercben. Borulás szimulátorral pedig azt érzékeltették, hogy a biztonságiöv bekapcsolásával csökkenthető a sérülések súlyossága.

A rendezvénysorozatot Stresszmentes mobilitási hét címmel hirdették meg

- jelezte a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági igazgatója.   

Az emberek egyre ingerültebben viselkednek az utakon és nehezen fogadják el az a többi közlekedőt. Ezért úgy gondoltuk, hogy elmegyünk középiskolákba, és elmondjuk a fiataloknak, hogy lehet biztonságosabban közlekedni. 

- ismertette Mile Tibor.

Az elmúlt időszakban évente 500-an vesztették életüket a közutakon. A halálos balesetek számát a közlekedésbiztonság növelésével lehet mérsékelni erről már a MAK Nyugat-Dunántúli Regionális Szervezetének elnöke beszélt.   

A járművezetők, a kerékpárosok és a gyalogosok egyrésze is önző módon tekint a közlekedési térre. Előnyöket akarnak, még olyan áron is, hogy veszélybe sodorják önmagukat és az úton közlekedőket. Javítani kell a közlekedési kultúrát, az autóvezetéssel kapcsolatos ismereteket pedig bővíteni kell.

- hangsúlyozta Kiss Ambrus.  

A sportpályát ezúttal elektromos rollerekkel és robogókkal vették birtokba a középiskolások. Ezek a járművek egyre népszerűbbek, de ez esetben is ajánlott a bukósisak viselése, és célszerű az útviszonyoknak megfelelő sebességet választani.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

jryitq0bVTk
# Kapcsolódó galériák