Családi napot tartottak a zalaegerszegi AquaCityben
A strandszínpadon fellépett Sipos F. Tamás, Polgár Peti, valamint Dred & Doris is. A létesítmény nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a medencék és a csúszdák mellett olyan eseményekkel is csalogassák a vendégeket, melyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak. Bíró Botond létesítményvezető elmondta: tapasztalataik szerint a látogatók szeretik az AquaCity nyári kínálatát.
Azt vettük észre, hogy a családok a covid utáni időszakban igénylik a kimozdulási és a szabadidős tevékenységekre lehetőséget nyújtó egységek látogatását, ebből kifolyólag próbáljuk ezeket tartalommal megtölteni
– tette hozzá.
Jordán Zsolt és családja Nagykapornakról érkezett. Mint mondta: igyekeznek tartalmas hétvégi programokat választani, és a családjával minőségi időt együtt tölteni.
Az, hogy pluszban van egy ilyen program, szerintem nagyon jó dolog
– emelte ki.
Két hét múlva ugyanitt jótékonysági nap várja majd az érdeklődőket: augusztus 12-én többezer ember érkezésére számítanak az AquaCityben, ahol a főzőcsapatok – a tervek szerint – ezúttal is elkápráztatják majd a vendégeket. A bevételt a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fül-orr-gégészeti osztályának eszközbeszerzésére ajánlják fel.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió