2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Boda László emléktúra

Boda László emléktúra

2024. október 02., 17:10
Boda László emléktúrát szerveztek a Gyaloglás Világnapján, Zalaegerszegen. A városi és a megyei idősügy ikonikus alakjára 2016-óta emlékeznek közös sétával a szépkorúak. Az „Életet az Éveknek” Országos Szövetség Zala Megyei Szervezetének programján 5 kilométeres távot teljesítettek a résztvevők.

A hagyományos őszi túrán a rossz idő ellenére is sokan vettek részt. A szervezők az egészségmegőrzés szerepét hangsúlyozták. Ebben a mindennapos testmozgás, így a rendszeres séta is, kulcsfontosságú szerepet játszik.

Most az útvonal az lesz, hogy elmegyünk egészen a Vizslaparkig és a Vizslaparkon keresztül ellátogatunk a temetőbe a sírhoz. És ott megemlékezünk Boda Lászlóról is. Ez most egy rövidített túra, mert egyébként 5 kilométer hosszú szokott lenni, de az időjárásra való tekintettel és a résztvevők egészségét szem előtt tartva szeretnénk így

- nyilatkozta dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Országos Szövetség elnökhelyettese.

A szépkorúakat a városháza előtti téren Gecse Péter alpolgármester köszöntötte. A politikus szónoklata után a résztvevők a Göcseji úti temetőbe mentek, ahol mécsesek gyújtásával emlékeztek az egykori elnökre, Boda Lászlóra.

2016 óta Boda László emléktúrán vehetnek részt az érdeklődők. Évről évre itt vannak a nyugdíjas klubbok tagjai, szeretik ezt a rendezvényt, közkedvelt ez a közösségi esemény, aminek a legfontosabb célja a figyelemfelhívás a testmozgásra, az egészséges életmódra. De nagyon fontos az emlékezés gondolata is és ezért is fontos, hogy 2016 óta már e rendezvény keretében is emlékezhetünk Boda Laci bácsira, aki nagyon sokat tett a zalaegerszegi mindennapokban

- mondta el Gecse Péter, alpolgármester.

A túra – az időjárás függvényében – október 16-án folytatódik. Az Idősek Hónapja rendezvénysorozat következő eseménye a Szenior Akadémia első programja lesz, ahol az érdeklődők színes előadásokat hallgathatnak.

Szöveg: Kiss Alexandra

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

7nCDvpBq598
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek