2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Biztonság Napja – bűn- és balesetmegelőzési programot tartottak Zalaegerszegen

Biztonság Napja – bűn- és balesetmegelőzési programot tartottak Zalaegerszegen

2024. szeptember 20., 14:50
A Biztonság Napja címmel rendezett baleset-, és bűnmegelőzési programot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A zalaegerszegi Alsóerdei Sport- és Élményparkban tartott eseményen általános és középiskolások vettek részt. A szervezők szándéka, hogy a közlekedés alapvető szabályait a gyerekek minél fiatalabb korban sajátítsák el.

A rendezvény az ORFK és a Magyar Biztosítók Szövetsége által szervezett Biztonság hete nevű akció részeként jött létre. Idén a baleset- és bűnmegelőzéssel foglalkozó cégek munkáját 750 diák ismerhette meg.

Azt gondolom, hogy a pedagógiának, illetve az iskoláknak több szerepe van. Az egyik pedig az, hogy a tananyagot nem csak mindennap leadjuk, ami szükséges azt megtanítsuk a gyerekeknek, hanem azt gondolom, hogy az életre neveljük őket. Az egyik ilyen fontos cél ez a mai rendezvény, hiszen ez az életre nevel. Magyarul: megmutatja a balesetmentes közlekedésnek a szabályait és az ehhez kapcsolódó mindenféle ilyen védekező és megelőző intézkedéseket. Fontos számunkra, hogy a gyerekek ne csak halljanak róla, hanem érezzék magukénak, ezért jók ezek a rendezvények

- közölte Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója.

A park területén 10 állomást helyeztek el, ahol a szervezetek játékos feladatokkal szórakoztatták az iskolásokat. A Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság standjánál tűzoltóként próbálhatták ki magukat, míg a Ganz Ábrahám Technikum alaki és önvédelmi bemutatót tarott nekik.

Van a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak standja, ahol a közlekedés biztonságát oktatjuk a fiataloknak, megismertetjük őket a számukra fontos közlekedés eszközökkel. Most kiemelt hangsúllyal az e-roller, a kerékpárok, az e-bike-ok, tehát, hogy hogyan tudjuk elhatárolni, ki milyen járművel közlekedhet. Milyen minimális KRESZ-tudást igényel. A katasztrófavédelem munkatársai az ő munkájukról ad tájékoztatást. A Magyar Vöröskereszt pedig az elsősegélynyújtásról ad hasznos tanácsokat a fiataloknak

- ismertette Bán Gyula r. alezredes, aki a ZVMRFK közlekedésrendészeti osztályának főelőadója.

A program részeként megtartották az „Így közlekedtek ti” gyermekrajzpályázat díjkiosztó ünnepségét is, ahol három kategóriában – óvodások, alsó és felső tagozatos diákok között – hirdettek nyerteseket. A fiatalok alkotásaikban a baleset-megelőzés fontosságára és a biztonságos közlekedésre hívták fel a figyelmet.

Szöveg: Kiss Alexandra

Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg

g9XBfNDAfwk