2024.12.21., szombat - Tamás napja
facebook
Keresés
Az eredmény jogerős – átvették megbízóleveleiket a győztesek

Az eredmény jogerős – átvették megbízóleveleiket a győztesek

2024. június 20., 19:38
Átvették megbízóleveleiket Zalaegerszeg újonnan megválasztott képviselőtestületének tagjai. Balaicz Zoltán polgármestert 12 Fideszes és 5 ellenzéki politikus segíti októbertől.

A június 9-ei voksolás minden korábbinál összetettebb volt, hiszen a helyi polgármesterek és önkormányzati képviselők mellett az európai parlament tagjait is most választotta meg a lakosság – kezdte értékelőjét Pápai Ferenc, a Helyi Választási Bizottság elnöke. Kiemelte: Zalaegerszegen a választásokat ezúttal sem zavarta semmi. A munkát elvégezték, döntésük jogerőre emelkedett.

Egy nagyon sima választás volt, hisz már megszoktuk, hogy Zalaegerszegen megfelelő fegyelemmel zajlik a választás napját megelőző kampány. Bejelentések érdemlegesek nem érkeztek. Elvégeztük a munkát. Én megköszönöm mindenkinek, aki a választásban részt vett, és az élet megy tovább

- fogalmazott a megbízólevelek ünnepélyes átadásán dr. Pápai Ferenc.

A városirányítási feladatokat szeptember 30-áig a korábbi képviselők látják el. Az új testület október 3-án alakul meg. Az alpolgármesterek, bizottsági elnökök és tagok személyéről is ekkor döntenek majd. Az újraválasztott polgármester korrekt együttműködésre kérte az ellenzéket.

A pártérdeket felül kell, hogy írja a városi érdek. És bár mindannyian valamilyen jelölőszervezetet képviselünk, mostantól kezdve, hogy véget ért a választási kampány, mindannyiunknak a pártérdeket félretéve, Zalaegerszeget kell szolgálni. E tekintetben az elmúlt 10 évben Zalaegerszeg mintaváros volt, valóban a béke szigeteként működött, valóban egy nagyon jó, korrekt együttműködés alakult ki minden politikai szervezet között, és nekem személyesen is az ellenzékkel. És úgy látom, hogy az új közgyűlés összetétele erre garancia

- emelte ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

Az egyéni választókerületeket a jövőben is a FIDESZ-KDNP jelöltjei képviselik a közgyűlésben, akiket valamennyi kerületben újraválasztottak a polgárok. Kompenzációs listáról 5-en jutottak a testületbe. A Tiéd a Város színeiben továbbra is Góra Balázs, a Mi Hazánkéban Kiss Ferenc ülhet a testületbe. A DK-Momentum kettő, míg az Együtt Zalaegerszegért Egyesület egy mandátumot szerzett. A város új képviselői Békési Tamás, László Marcell és Major Zsolt.

Szöveg: Frauenhoffer Márta
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

6fynw9f7P90
# Kapcsolódó galériák