2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Állati küldetés – a felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

Állati küldetés – a felelős állattartásra hívták fel a figyelmet

2024. október 09., 17:00
Úgynevezett állati küldetésre hívták a gyerekeket és szüleiket a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kedden. A rendezvény célja, hogy emlékeztessenek a felelős tartás fontosságára. A kezdeményezéshez csatlakozott a Bogáncs Állatmenhely, akik menhelyi kutyák sétáltatásával és ajándékokkal irányították a figyelmet a gazdák feladataira.

A legkisebbek dolga az volt, hogy megkeressék a rendőrök által eldugott plüssöket a Vizslaparkban. A játékot ezután azzal a feltétellel vihették haza, ha gondoskodnak róla. Az egyenruhások rendszeresen kapnak bejelentést bajba jutott állatok miatt. A megoldás része a megelőzés, ezért a fiatalok nevelése érdekében harmadik alkalommal hívták életre a programot.

Ha valaki maga mellé vesz egy kisállatot, arról élete végéig gondoskodni kell. Ezt a felelősséget úgy gondoljuk, hogy már kisiskolás, illetve óvodás korban ki kell alakítani. A játék lényege, hogy az itt megtalált plüss állatokat hazavihetik, gondoskodhatnak róla. Mellé van csomagolva egy tanács, hogy hogyan is kell egy állattal bánni. Van még egy rejtvény mellette, aki azt megfejti, azok között értékes ajándékokat sorsolunk ki

- mondta portálunknak Tóth László rendőr alezredes.

Az elhanyagolt házikedvencek száma az elmúlt tíz évben tovább növekedett, így az állatvédők feladatai is sokszorozódtak. A Bogáncs Állatmenhelyen, noha folyamatosan bővítik, sosincs elég férőhely.

Egyre rosszabb a helyzet. Olyan szinten vagyunk, hogy pakolgatjuk a kutyákat és nem tudjuk, hogy hova logisztikázzunk a kennelek között. Azt gondoltam, hogy 2024-re jobb lesz a helyzet, de sajnos nem. Nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet, hogy figyeljék a szomszédokat, vagy amerre járnak, hogy mit vesznek észre. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ezt lehetne másképp csinálni és lehetne sokkal jobban csinálni

- részletezte Abai Erika telepvezető.

Ezért az örökbeadásnál kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kutyák jó helyre kerüljenek. Emiatt kérik, hogy csak azok keressék meg őket, akiknél minden feltétel adott a bajba jutott négylábú megfelelő neveléséhez és gondozásához.

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

F_gNkN3S7mc
# Kapcsolódó galériák