A 2023-as évet értékelte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A rendezvényt Szabó István tűzoltó alezredes, igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd a résztvevők megtekintették azt a kisfilmet, ami összefoglalta az igazgatóság elmúlt évét.
Ezután Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, igazgató mutatta be a tavaly elért eredményeket, egyúttal ismertette az idei év célkitűzéseit is. 2023-ban Zalában 368 tűzeset és 1263 műszaki mentés adott munkát a tűzoltóknak. Mint elhangzott, a tűzesetek száma jelentősen csökkent 2022-höz képest, amiben közrejátszott, hogy kevesebb riasztás érkezett szabadtéri tüzek miatt. Ez elsősorban a csapadékos időjárásnak volt köszönhető, ugyanakkor a műszaki mentések jelentős részét éppen az erős széllel, hevesebb zivatarral érkező viharok utáni helyreállítási munkálatok adták – tette hozzá az ezredes.
A legfontosabb események bemutatása után a vármegyei katasztrófavédelmi igazgató szakterületenként haladva értékelte az elvégzett feladatokat. Szót ejtett továbbá a legújabb fejlesztésekről, a képzések sikerességéről és arról, hogy 2024-ben is fontos feladat lesz a halálos lakástüzek és szén-monoxid-mérgezések megakadályozása.
Értékelője zárásaként Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes, igazgató köszönetet mondott az állomány egész éves, magas színvonalú munkájáért, valamint elismerését fejezte ki az önkéntes tűzoltók és mentőszervezetek irányába is. Utóbbiakról szólva kifejtette, hogy nagy segítséget jelentenek a hivatásos tűzoltóknak, legyen szó akár kisebb, vagy nagyobb erőt igénylő beavatkozásról.
Az igazgató után dr. Sifter Rózsa, Zala vármegye főispánja mondott köszönetet a katasztrófavédelemnek a tavalyi évben végzett munkájáért. Külön kiemelte a murai árvízi védekezésnél, illetve a zalaegerszegi, Holub József utcai tűznél tanúsított helytállást. Ismertette és méltatta a szervezet Területi Védelmi Bizottságban betöltött szerepét, hangsúlyozva, hogy a közösen tett erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült növelni a lakosság biztonságérzetét.
A főispánt követően Vietórisz Ágnes tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság humánszolgálat-vezetője értékelte a helyi szerv tevékenységét. Mint fogalmazott, a tűzoltó szakma ma a legelismertebb Magyarországon, amelyhez a zalai állomány is tevékenyen hozzájárul. Elismeréssel szólt mások mellett a HUNOR vármegyei tagjairól, akik aktívan kivették részüket a törökországi földrengés utáni mentésből, illetve a HUSZÁR sikeres újraminősítésében fontos szerepet betöltő Zala Különleges Mentők és Önkéntes Tűzoltó Egyesületről.
Ezredes asszony egyúttal tolmácsolta dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatójának az állomány tavalyi munkáját elismerő szavait. A szolgálatvezető zárásként emlékeztetett 2024 legfontosabb feladataira is: a megelőzést célzó kommunikáció folytatására, a tragikus tűzesetek és szén-monoxid-mérgezések visszaszorítására, valamint a tűzoltók további, magas színvonalú elméleti és gyakorlati képzésére - tájékoztatott a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Fotók: Kósi Zsolt tűzoltó hadnagy - Zala VMKI