Újabb fejlesztések a zalaegerszegi tesztpályán és az ipari parkban
Meglátogatta a ZalaZONE Járműipari Tesztpályát az igazságügyi miniszter. Tuzson Bencét a Széchenyi István Egyetem alapítványának vezetője és a város polgármestere a létesítményben és környékén tervezett fejlesztésekről tájékoztatta.
A tesztpálya fejlesztése újabb látványos szakászához érkezett: megkezdődött a nagysebességű, ovális pálya építése.
Az elkövetkező hetekben ilyen csodadolgok fognak itt történni. Olyan érdekes gép érkezik, ami íves felületre is le tudja fektetni az aszfaltot. Ebből Európában mindössze egy van. Év végéig, és meg építi azokat a parabolikus felületeket, amire az autó fel tud menni, és nagy sebességgel tud majd rajta haladni
- fejtette ki Prof. Dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A technológiai előrelépés a jog számára egyben kihívást is jelent, amire átfogó megoldást kell találni.
Ha innovatív módon megalkottuk Zalaegerszegen a legfejlettebb tesztpályát, akkor az itt felvetődő jogi kérdésekre is meg kell adnunk a válaszokat. És ez jelenti többek között az önvezető autókhoz, a drónokhoz és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó jogi kérdéseknek a rendezését
- mondta el dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
Köszöntőjében Balaicz Zoltán arról is beszélt, hogy az elmúlt tíz évben történt gazdaságfejlesztési beruházások a város számára milyen előnyt jelentettek.
Ha megnézzük, hogy 2014-ben még 7,5 százalék volt a munkanélküliség aránya Zalaegerszegen, és a helyi iparűzésiadó pedig mindössze 3,2 milliárd forint, és ahhoz képest tíz év alatt létrejött 5 ezer új munkahely, a munkanélküliség aránya 2,3 százalékra csökkent, az iparűzésiadó bevételünk pedig 7,5 milliárd forintra nőtt, akkor azt gondolom, hogy ezek az adatok magukért beszélnek
- emelte ki a városvezető.
A következő időszakban három vállalat kezdi meg működést az Északi Ipari Parkban. A tervezett beruházások azt mutatják, hogy olyan kitörési pontot talált meg Zalaegerszeg, amely a következő évtizedben is meghatározó lesz a város számára – fogalmazott Balaicz Zoltán.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg