Gombosszegi fejlesztések
Rossz állapotba kerültek az elmúlt évtizedekben a Gombosszegről kivezető bekötőutak. A töredezett, kátyús felület rendbetételére a göcseji településen élők a térség országgyűlési képviselőjének támogatását kérték. A politikus a falut érintő további fejlesztésekről is egyeztetett a polgármesterrel.
Az egyutcás, hatvan lelkes községet Becsvölgyéről, valamint Nagylengyel irányából lehet megközelíteni. A nagy gépjárműforgalom miatt az ötvenes, hatvanas években épült utak tönkrementek, ezért rekonstrukcióra van szükség.
Kértem, hogy hozzanak róla egy testületi döntést. Az állam felé továbbítjuk, hogy mielőbb fel legyen újítva. Nagyon fontos, hogy az itt élők is megkapják azokat a körülményeket, amit az ország bármely területén élő emberek. Ezért foguk dolgozni a következő időszakban
- hangsúlyozta Vigh László országgyűlési képviselő.
Az elmúlt tíz évben megduplázódott a lakosok száma. A falu egyharmada fiatal, az itt élő családok csaknem húsz gyermeket nevelnek. Október óta Némethné Görgőy Zsófia irányítja a közösség életét, aki két évtizede lakik Gombosszegen.
A természet szeretete köti össze itt az embereket; a csendet, a békét és a nyugalmat választottuk a város nyüzsgésével szemben. Vannak nehézségek, de úgy érzem, hogy ez megéri, mindannyiunk számára, hogy itt élhetünk. Nem kell félteni a gyermekeinket, ha kimennek az utcára. Fára mászhatnak, bemennek egyik nénihez, a másik nénihez, sütit kapnak, egy-egy jó szót, és vigyáznak rájuk
- fogalmazott Némethné Görgőy Zsófia, Gombosszeg polgármestere.
Az ovisokat és a kisiskolásokat nap mint nap ezzel a falubusszal viszik az intézményekbe. A tervek szerint a járművet szeretnék korszerűbbre cserélni. A Magyar Falu Program pályázatán a falu fő utcájának átépítésére nyertek támogatást. A munkák várhatóan tavasszal kezdődnek.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg