2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Felújították a Mészáros Lázár utcát

Felújították a Mészáros Lázár utcát

2024. szeptember 09., 13:20

A szakaszt – a környező oktatási-nevelési intézmények miatt – sokan használták, ezért annak állapota leromlott. A városvezetés a közműveket és az útfelületet egyaránt rendbe tetette.

Bognár Ákos szerint régóta szükség volt a fejlesztésre. A projekt részeként a szegélyeket és bekötéseket is korszerűsítették. A több, mint 200 méteres utca állapota miatt az itt élők közül többen is felkeresték a körzet önkormányzati képviselőjét.

Tőlük kaptam azt a megkeresést, hogy ha lehetőségünk lesz rá, akkor próbáljuk meg ezt az utcát felújítani. Szerencsére a Kovács Károly Városépítő Program erre biztosított lehetőséget, így elindulhatott a fejlesztés. Nemcsak az itt lakók örülnek neki, hiszen sokan hordják erre a gyermeküket óvodába, bölcsődébe, járnak boltba. Ez az utca fontos szerepet tölt be, látjuk, hogy egyre többen járnak autóval. Fontos, hogy az ilyen átkötő utak is jó állapotban legyenek.

Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán, aki elmondta, hogy a kertvárosban bőven akad még ehhez hasonló feladatuk. Mint hozzátette, az arányos városfejlesztés jegyében valamennyi utcára és járdára figyelmet fordítanak.

Ezek hossza 600 km, és ha belegondolunk, hogy saját forrásból mennyit tudunk felújítani, az bizony elég kevés. Éppen ezért a Kovács Károly Városépítő Program nagyon nagy segítség volt számunkra ahhoz, hogy nagyjából 100 újabb helyszínt a tervezetthez képest fel tudjunk újítani. Ez a rész is így újulhatott meg, és természetesen a munkát folytatni kell, hiszen a leglakottabb városrész a kertváros. Most is zajlanak munkálatok a Köztársaság úton is. A következő években még számos hasonló fejlesztés vár ránk.

A beruházás részeként rendbe rakták a telekbejárókat, miközben 9 csapadékvíznyelő aknát is átépítettek. A területen összegyűlő esővizet mostantól a meglévő, zárt csatornarendszerben vezetik el.

Szöveg: Nagy Jenő

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

JneoweeS2nE
# Kapcsolódó galériák