Évértékelőt tartott a polgármester
Évértékelő sajtótájékoztatót tartott Balaicz Zoltán polgármester a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben, ahol az idei év legfontosabb eredményeit ismertette. Mint mondta, a világban zajló válságok számos nehézséget okoztak, ám Zalaegerszeg így is sikeres évet zár.
A válságkezelés kihívásainak ismertetése után a polgármester a gazdaságfejlesztés sikereiről beszélt. Kiemelte: a ZalaZone Járműipari Tesztpálya köré új északi ipari park épült, ahová több új cég települt, köztük az AVL Hungary Kft, a Rheinmettall vagy a Bosch hamarosan nyíló kutató-fejlesztő központja. Az itt megvalósuló gazdasági fejlesztések többszáz új munkahelyet teremtenek.
Összesen 5000 új munkahely jött létre az elmúlt 10 esztendőben, ennek következtében a 2014-es 7,5 százalékról mostanra 2,5 százalékra csökkent a munkanélküliség aránya. Ami a gazdaság fejlődését a legeredményesebben tükrözi vissza, az a helyi iparűzési adó alakulása. 2014-ben még 3 milliárd forint volt a helyi iparűzési adóbevételünk, az idei év végén pedig átlépjük a 7 milliárd forintot
- nyilatkozta portálunknak Balaicz Zoltán.
A városfejlesztés terén is eredményes évet zár Zalaegerszeg. Megújultak régi, elhagyott, illetve használaton kívüli épületek, melyeknek köszönhetően átalakult a városkép. Magántőkéből kap új funkciót a Szakszervezetek Művelődési Háza, a Kamarák Háza, a Köbtex és a volt ruhagyár is. Önkormányzati és uniós forrásból megújult több kilométernyi útszakasz, parkolók és a hozzájuk tartozó közművek az arányos városfejlesztés jegyében.
Elsőként a Szenterzsébethegyi út teljes rekonstrukciója valósult meg, ezt pedig követte a Kovács Károly tér és a Kosztolányi Dezső utca különböző szakaszainak az átalakítása. Utóbbinál kétirányúsítás és felújítás is meg tudott valósulni. Ez csak egy első ütem, reményeink szerint hamarosan kormánydöntés születik a második ütemről is
- tudtuk meg a polgármestertől.
A pandémia után az idei volt az első év, amikor semmilyen korlátozás nem akadályozta a rendezvények megtartását, így valamennyi nagy fesztivál és városrészi esemény megvalósult. Az Egerszegi Advent minden eddiginél nagyobb szabású, több helyszínt érintő programmá nőtte ki magát- jegyezte meg a polgármester. Az évértékelőről készülő kiadványt januárban minden postaládába eljuttatják.
Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg