2024.10.22., kedd - Előd napja
facebook
Keresés
Felkészülési mérkőzésen győzte le az Ajkát a ZTE FC

Felkészülési mérkőzésen győzte le az Ajkát a ZTE FC

2024. október 12., 08:59
A válogatott szünetben sem maradt mérkőzés nélkül a ZTE FC, akik pénteken az NB II-es Ajka csapatát fogadták. A találkozón több olyan játékos is szerephez jutott, akik kevesebb játékpercet kaptak a mérkőzéseken. 

A ZTE már az első percben vezetést szerzett, Safronov jó ütemű passzából Croizet volt eredményes. A vendégek bátran játszottak, az első negyedóra végén kapufát is lőttek. A 17. percben Sajbán passzolt Kissnek, aki egy lövőcsellel két védőt is elfektetett, majd bal lábbal passzolt az ajkai kapuba. A ZTE ment előre és a 25. percben büntetőhöz jutottak, amit Németh értékesített. Az első félidő végén Csonka volt eredményes, megszerezve a ZTE negyedik találatát. 

A nagyszünet után is lüktető volt a játék, a ZTE több helyzetet is kidolgozott, csak a befejezés hiányzott. A vendégeknek adódott helyzete, de nem tudták bevenni a zalai kaput. A ZTE végül megérdemelten nyerte meg 4-0-ra a felkészülési mérkőzést – olvasható a klub tudósításában. 

Szöveg: Jóna István

Fotó: ZTE FC