Fehérváron kezdődik a bronzcsata
A Zalakerámia ZTE KK együttese szombaton 18 órától Székesfehérváron kezdi meg az Arconic-Alba Fehérvár elleni bronzcsatát. A hazaiak a Szolnok ellen, míg a ZTE KK a Falco ellen maradt alul az elődöntőben.
A két csapat az alapszakaszban érvényesítette a hazai pályát, így a párharc 1-1-re áll. A bronzmérkőzésen az Alba Fehérvár a pályaválasztó, hiszen előrébb végeztek az alapszakasz végén az egerszegieknél.
Kemény, harcos játékra van kilátás, hiszen mindkét együttes szeretné megszerezni a harmadik helyet. Matthias Zollner együttesének jól jött a szünet, hiszen az elődöntőben látszottak a fizikális és mentális fáradtság jelei a játékosokon. Remélhetőleg feltöltődve és önbizalommal telve lépnek majd pályára szombaton a ZTE játékosai, hiszen a szurkolók ki vannak éhezve egy újabb sikeres szezonra, és egy újabb éremre.
Szöveg: Jóna István
Fotó: Jóna István
# Kapcsolódó cikkek
Megvannak a bronzmérkőzések időpontjai
Hétfőn kiderült, hogy a Zalakerámia ZTE KK ellenfele a férfi kosárlabda élvonal bronzmérkőzésén az Alba Fehérvár együttese lesz. A fehérváriak az elődöntőben a Szolnoktól kaptak ki 3-1 arányban.
Az Alba Fehérvár nyerte az első mérkőzést
A férfi kosárlabda-élvonal bronzmérkőzésének első felvonását Székesfehérváron rendezték. A Zalakerámia ZTE KK a második negyed közepéig tartotta magát a kívülről remekül célzó Alba Fehérvár ellen, majd a hazaiak pontosabb játékkal megnyerték az összecsapást.