Sokakat vonzott a magyarföldi Fatemplom Fesztivál
A kétszeres Kossuth-, és Prima Primissima-díjas magyar együttes visszatérő vendége a fesztiválnak. Koncertjükre idén is sokan voltak kíváncsiak.
Nagyon sokszor voltunk itt. Örömmel jövünk. Családias, kedves, és a Kaláka valahogy beszivárgott az életünkbe, hiszen a gyerekek révén ismertük meg őket nagyon régen. Akkor még fiatalok voltak. És most már a gyerekek nélkül jövünk Kalákát nézni, illetve más együtteseket hallgatni
- árulta el a zalaegerszegi Médiacentrumnak Dúcz Mihály.
A szervezők ezúttal nagyot álmodtak azáltal, hogy háromnaposra bővítették a programkínálatot. A fogadtatás igazolta elképzelésüket.
Azt gondolom, hogy ez most bevált, és még az idővel, az időjárással is szerencsénk volt. Nagyon sok visszatérő vendég van, ahogy volt tavaly is, de idén meg különösen. Szeretik ezt a családias hangulatot, hiszen nem egy egész falut, végülis a falut, csak olyan picike a falu, hogy a falu fölötti fennsíkot vesszük birtokba, de nem az van, hogy hömpölyög a tömeg és el lehet veszni az emberek között, hanem pont olyan kezelhető számban vannak az emberek, és szerintem ezt mindenki érzi
- fogalmazott Rátóti Zoltán - házigazda, főszervező.
A rendezvény létrejöttét Zalaegerszegről is sokan segítik. Köztük Tóth László, a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem vezetője.
Ez egy nagyon különleges hely nekem. Itt volt egyébként az esküvőm is, úgyhogy a szívem is ide húz. És hát épp most néztem, hogy 2009-ben tettük le ennek a templomnak az alapfáját. Az egy emlékezetes pillanat volt, mert még nem volt itt semmi, és sörpadokból kiraktuk, hogy hol lesz a templom. És már egy mise is történt akkor itt, és pár hónappal később már álltak a falak, és fölnéztünk, de még az égre lehetett kilátni. Aztán nem sokkal később felavathattuk a templomot. És azóta minden évben itt vagyunk.
A templom falai között most egy kiállítás is nyílt Gryllus Dániel, a fesztivál egyik főszervezőjének fotóiból. Az elmúlt évtized utazásainak legérdekesebb pillanatait hozta el az érdeklődőknek.
Szöveg: Frauenhoffer Márta
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg