Ponthúzó Partyt tartottak
A négy év kihagyást követően meghirdetett pontváró partynak eredetileg a Vizslapark adott volna otthont, a kedvezőtlen időjárás miatt azonban fedett helyre vitték a szervezők a rendezvényt. Itt – számos kísérőprogram mellett - kivetítőn követhették az eseményeket a fiatalok.
Zalaegerszegen közel négy éve nem volt Pont Ott Party. Sajnos a pandémia keresztülhúzta ezeket a rendezvényeket, viszont szerettük volna idén újra egy kicsit összehozni a zalaegerszegi fiatal közösséget, itt főleg a középiskolásokat, és azokat, akik már az egyetemre tartanak. Szerettük volna, hogy eljöjjenek egy közös programra, megnézni, milyen ponthatárok vannak, sikerült-e a felvételi és együtt ünnepelnek. Az a célunk, hogy Zalaegerszegen a helyi közösségeket össze tudjuk tartani, közülük is leginkább a fiatalokat
- nyilatkozta a portálnak Németh Gábor, a Zalaegerszegi Egyetemisták Egyesületének elnöke.
A képernyőkön megjelenő információkkal egyidőben az SMS-sek is megérkeztek a telefonokra. A feszült hangulat gyorsan oldódott. Együtt örültek, majd hajnalig buliztak a felvételizők.
Fotók: Zalaegerszegi Televízió