Páterdombi karácsony – Együtt ünnepelt a közösség
A közösségi ház ez alkalommal is zsúfolásig megtelt. A résztvevőket elsőként Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte. A zalai vármegyeszékhelyen régi hagyomány, hogy karácsonyt idéző programokkal szólítják meg a városrészek lakóit – emelte ki a városvezető.
Botfától Andráshidáig, Csácstól egészen Páterdombig minden helyi közösség megtartja az adventi ünnepséget, a saját karácsonyváró műsorát. Ehhez jól illeszkedik a mostani találkozó is. Nagyon büszkék vagyunk az egyesületre, amely megszervezte a programot. Köszönöm Gecse Péternek, a térség önkormányzati képviselőjének, aki arra is mindig odafigyel, hogy a helyi óvodásokat, az itten civil szervezeteket és művészeti együtteseket is megszólítsák.
- foglalta össze Balaicz Zoltán.
A család és közösség egyik legszebb ünnepe a karácsony. Az adventi koszorún meggyújtott gyertyák, illetve a házak megvilágított ablakai is ezt jelképezik - erről már Gecse Péter önkormányzati képviselő beszélt hírportálunknak.
Van egy 13 éves hagyomány, ami a Margaréta utcából indult és a karácsony eljövetelét szimbolizálja. Minden egyes nap kigyúltak a fények egy-egy családi ház ablakában. A városrészben élők csatlakoztak a kezdeményezéshez, így most már nemcsak a Margaréta utcában, hanem a városrész egész területén kigyúlnak az adventi fények.
- emlékeztetett Gecse Péter.
Kitért arra is, hogy a településrészi önkormányzat és a kulturális egyesület több évtizede fontos szerepet tölt be a közösség életében. Így volt ez a mostani rendezvény szervezésekor is.
Az adventi karácsonyt váró műsorunknak üzenete is van. Azt reméljük, hogy a négy adventi gyertyafénye - amely a hitet, reményt, az örömöt és a szeretetet szimbolizálja - az ünnepek után is megmarad bennünk, emberekben, a lelkünkben és könnyebbé, színesebbé teszi mindennapjainkat.
- fogalmazott dr. Hertelendy Lajosné, a Páterdomb a Kultúráért Egyesület elnöke.
Előadásukban Jézus születésének történetét mesélték el. A színvonalas műsorral, illetve Farkas Alexandra dalaival és a gyermekek táncaival igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a közösségi házba.
Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg