2024.08.24., szombat - Bertalan napja
facebook
Keresés
Diplomaosztó a Pannon Egyetemen

Diplomaosztó a Pannon Egyetemen

2023. február 17., 09:39
Diplomaátadó ünnepséget tartottak ma a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában. A 7 féléves képzés után most 62 hallgató vehette át végzettségét igazoló oklevelét.

Gazdálkodás és menedzsment, pénzügy és számvitel, gazdasági informatikus, valamint mechatronikai mérnöki alapképzési szakon diplomáztak a fiatalok. Az egyetem vezetése szerint a helyi munkaerőpiac jelenlegi igényeihez elegendő ez a hallgatói létszám, ám folyamatosan a számok növelésén dolgoznak. Ehhez elengedhetetlenek a kampuszon belüli infrastrukturális, kutatási és egyéb fejlesztések.

dr. Németh István stratégiai rektorhelyettes, Pannon Egyetem, főigazgató, Zalaegerszegi Egyetemi Központ             
- Ahhoz, hogy folytatódjon ez a folyamat, ahogy elmondtam beruházásokra van szükség, a hallgatók látják a lehetőséget. De ahhoz, hogy ténylegesen idejöjjenek és szavazzanak ahhoz infrastruktúra, kutatási bázis fejlesztéseket kell tenni. Persze mindezt a pályával és az ott folyó kutatásokkal szinergiába, tehát a Zala Zone-nal összehangoltan kell a Pannon Egyetemnek dolgoznia.


A hallgatók nevében Dömötör Dorina köszönt el az intézménytől, az oktatóktól, valamint a diáktársaktól. A fiatal lány gazdálkodási és menedzsment szakon végzett és határozott elképzelései vannak a jövőre nézve.

Dömötör Dorina  
- Én már be is iratkoztam mesterképzésre, illetve dolgozom is a tanulmányaim mellett. Az ELTE vezetés, és szervezés szakát választottam levelező képzésben. A ZTE focicsapatánál dolgozom most már 2 éve, így továbbra is ott fogok maradni.


Doriánhoz hasonlóan László Marcell is a duális képzésben vett részt. Ez azt jelenti, hogy tanulmányaival párhuzamosan gyakorlati oktatásban részesült az egyik zalaegerszegi vállalatnál.

László Marcell      
- Napjainkban ez egy alap elvárás a legtöbb cég részéről, hogy legyen az embernek tapasztalata, de fiatal is legyen. Ezért maga a duális képzés szerintem egy nagyon jó lehetőség, mert lehetőséget ad az egyetemi évek alatt tapasztalatot is szerezni és a diplomával együtt kombinálva pedig óriási előnnyel indulhatunk a munkaerőpiacon. Úgyhogy nagyon jó érzés, rengeteget tanultam, nagyon tetszett, hogy gyakorlatias felfogása van az egyetemnek, illetve a partner vállalatnál is nagyon gyakorlatias módon vezettek be a szakma rejtelmeibe.


Az eseményen elhangzott, hogy a hallgatók a tömegképzések arctalanságával szemben, itt egy valódi közösségben tölthették egyetemi éveiket. A fiatalok a megszerzett tudással a régió potenciáját tudják növelni.